1.pályázat:
2023. november 30-ig elérhető a Közösségi célokat szolgáló, közérdekű, vagy humánus okokból megvalósítandó tevékenységek, civil kezdeményezések támogatása.
Pályázat célja: a Magyarországon élők vagy azok egy csoportja – kiemelten a gyermekek – egészségügyi helyzetének, életmódjának, esélyegyenlőségének javításához. Segítse a szociálisan és egészségileg hátrányos helyzetűek életminőségének javításához, illetve emelkedjen hazánk szellemi-, művészeti-, kulturális- és sportéletének színvonalát.
Feltétel: 2 éve működő (2021. első negyedévében, vagy korábban bejegyzett) egyesület, alapítvány indulhat.
A támogatás maximális összege 10 millió forint.
2. pályázat:
2023. december 31-ig adható be az oktatás-nevelés, kultúra és gyermek-tömegsport támogatás pályázata.
Az elnyerhető támogatás összege: 250 ezer forinttól – 2 millió forintig terjedhet kategóriától függően.
Elvárás: minimum 1 lezárt évvel rendelkező szervezetek jelentkezhetnek.
3. pályázat: Egyedi pályázati kérelmek (MOL, NEA) – maximum 10 millió forint támogatási összeghatár
A pályázat céljaihoz kapcsolódó alapelvek: következetes szakmaiság, rugalmasság a hatékonyság és a pozitív társadalmi hatás biztosítása érdekében, törvényesség, egyenlőség, nyilvánosság, összeférhetetlenség elkerülése, partneri viszony kialakítása a támogatott egyénnel vagy szervezettel a hosszú távú együttműködés és hatékonyság jegyében.
Támogatást igénylők köre: Szervezetek, Természetes személy
Megvalósulás helye: Országosan
Elszámolható költségek köre:
–Bérek, bér jellegű kifizetések: személyi juttatások, utazási napidíj, reprezentáció nettó kiadásai, egyéb személyi juttatások, munkaadókat terhelő járulékok
–Anyagköltség, készletbeszerzés: szakmai anyagok beszerzése, üzemeltetési anyagok beszerzése, árubeszerzés
–Szolgáltatási kiadások: szellemi tevékenység költségei, szakértői, előadó díjak, bérlet és lízing díjak, közüzemi díjak, karbantartási- kisjavítási szolgáltatás, egyéb üzemeltetési szolgáltatás, szállítási szolgáltatás/utazási költség, szállás/étkezés, kommunikációs szolgáltatások, reklámkiadványok, nyomdaköltségek
-Egyéb dologi kiadások: reprezentáció vissza nem igényehető ÁFA-ja, felhalmozási kiadások fordított ÁFA-ja
-Felújítás: ingatlan, gép, berendezés, jármű, felszerelés, informatikai eszköz, egyéb tárgyi eszköz
-Beruházások: immateriális javak vásárlása, létesítése, ingatlan, földterület vásárlása, gépek, berendezések, felszerelések, kisértékű tárgyi eszköz, felszerelések, szellemi termék, jármű vásárlása
Támogatás intenzitása, mértéke, összege
A támogatás intenzitása 100%-os.
További információ és pályázatírás: info@palyazatneked.hu